Vadász webshop



Gyártóról

DIPOL-206H gen.2 éjjellátó 1x nagyítással

567.000Ft

  • Gyártó: Dipol éjjellátó








Nagy teljesítményű kétszemes éjjellátó, mely 750m-es maximális detektálási távolsággal büszkélkedhet. Ezek a polgári használatra való második generációs éjjellátók sokkal nagyobb teljesítményűek az első generációs modellekhez képest. Előnyük igazán teljes sötétségben mutatkozik meg. Míg az első generációs modellek teljes sötétségben (amikor már szabad szemmel már semmit sem látunk) már csak az infravető segítségével látnak, addig a második generációsak még vígan látnak, infravető használata nélkül. Természetesen vak sötétben szükség lehet a vetőre, ám jóval ritkábban és kisebb teljesítménnyel kell azt használni a hasonló eredményhez, mint az első generációs modelleknél. Ugyanakkor a vetőt nagy teljesítményre kapcsolva az éjjellátó jóval távolabbra lát el. További előny, hogy képük élesebb, tisztább, nagyobb felbontású, így adott nagyításon több részlet figyelhető meg a vadon, vagy a tájban. A D206 modell alap kiszerelésben kapható az F100-as és az F165-ös objektívvel is, melyek rendre 5x-ös és 8,3x-os nagyítást adnak. Ám opcionálisan az F20-as objektív is rászerelhető, így 1x-es nagyítást kapunk. Ekkor akár fejkosárral is használhatjuk. Képalkotása rendkívül tiszta, éles és sötétben is világos képet ad. Detektálási távolsága F100-as objektívvel 650m, F165-ös objektívvel pedig 750m. Fontos megjegyezni, hogy a második generációs modellek közül ennek 20%-kal szélesebb látómezeje van. Tehát adott nagyításon egyszerre nagyobb területet lát. Az F20-as objektívvel (1x-es nagyítás) egyszerre 50 fokos területet látunk be! 1db CR123-as elemmel működik. Háza strapabíró aluminium ötvözet. Az okulárok (szemlencsék) pupillatávolsága állítható, szemtávolságunknak megfelelően kényelmesen igazítható 59-70mm között. A beépített saját infravetője egyfokozatú, ám 880nm-es hullámhosszon szabad szemmel láthatatlanul világít. Igény szerint külső infravető is felszerelhető rá. A távcső mellé opcionálisan vásárolható csereobjektívekkel a nagyításunk változtatható. Az F20-as objektív 1x-es nagyítást ad Az F27-es objektív 1,3x-os nagyítást ad Az F100-as objektív 5x-ös nagyítású Az F165-ös objektív 8,3x-os nagyítást ad. Ezeket az objektíveket egyszerűen, szerszám nélkül gyorsan tudjuk cserélni, menettel csatlakoztathatók.