Vadász webshop



Gyártóról

DIPOL-209H gen.2 éjjellátó 1x nagyítással

581.700Ft

  • Gyártó: Dipol éjjellátó








Ezek a polgári használatra való második generációs éjjellátók sokkal nagyobb teljesítményűek az első generációs modellekhez képest. Előnyük igazán teljes sötétségben mutatkozik meg. Míg az első generációs modellek teljes sötétségben (amikor már szabad szemmel már semmit sem látunk) már csak az infravető segítségével látnak, addig a második generációsak még vígan látnak, infravető használata nélkül. Természetesen vak sötétben szükség lehet a vetőre, ám jóval ritkábban és kisebb teljesítménnyel kell azt használni a hasonló eredményhez, mint az első generációs modelleknél. Ugyanakkor a vetőt nagy teljesítményre kapcsolva az éjjellátó jóval távolabbra lát el. További előny, hogy képük élesebb, tisztább, nagyobb felbontású, így adott nagyításon több részlet figyelhető meg a vadon, vagy a tájban. A D209B modell alap kiszerelésben kapható az F100-as és az F165-ös objektívvel is, melyek rendre 4x-es és 6,6x-os nagyítást adnak. Ám opcionálisan az F27-es objektív is rászerelhető, így 1x-es nagyítást kapunk. Ekkor akár fejkosárral is használhatjuk. Képalkotása rendkívül tiszta, éles és sötétben is világos képet ad. Detektálási távolsága F100-as objektívvel 600m, F165-ös objektívvel pedig 700m. Két db ceruzaelemmel működik. Rengeteg hasznos funkciót kapott a D209-es modell: - Két beépített IR vetője van, az egyik közeli vizsgálatra (905nm-en, láthatatlan), a másik pedig nagy távolságokra (805nm). A nagy távolságú külön, két fokozatban is kapcsolható és fókuszálható. - Egy külön gomb segítségével a nagytávolságú vető bármikor gyorsan és hang nélkül felvillantható. Igény szerint természetesen külső infravető is felszerelhető rá. - Beépített erős fény elleni védelem található benne, mely véletlen nappali bekapcsoláskor, vagy éjszaka a távcsőbe erős fény kerüléskor lekapcsolja a készüléket, így az nem károsodik. (A 2. generációs modellek közül egyedül a D209 modellben található ez meg!) - Az okulárok (szemlencsék) pupillatávolsága állítható, szemtávolságunknak megfelelően kényelmesen igazítható, ennél a modellnél egyedülállóan már 52mm-től 70mm-ig. - A házba speciális dehidratáló kapszula van beépítve, mely a belső nedvesség kicsapódását gátolja. E kapszula cserélhető. - Igény szerint külső áramforrásról is üzemeltethető - Speciális üzemmódok. Pl. egy speciális érzékelőnek köszönhetően fejkosár használatakor (F27-es objektívvel) az éjjellátó automatikusan ki-be kapcsol, annak fel- és lehajtása esetén. - Vízálló háza polikarbonátból készült, mely speciális szerkezetének köszönhetően könnyű, mégis rendkívül strapabíró. A távcső mellé opcionálisan vásárolható csereobjektívekkel a nagyításunk változtatható. Az F27-es objektív 1x-es nagyítást ad Az F100-as objektív 4x-es nagyítású Az F165-ös objektív 6,6x-es nagyítást ad. A háromszorozó (tripler) lencsét az 1x-es objektív elé kell csavarni, így 3x-os nagyítást kapunk. Ezeket az objektíveket egyszerűen, szerszám nélkül gyorsan tudjuk cserélni, menettel csatlakoztathatók.